Mit nyersz vele?

Idő

Sokkal gyorsabb, mint egy bírósági eljárás. Mindössze egyetlen alkalom is elég ahhoz, hogy kiderüljön vannak-e olyan közös pontok, melyek mentén az együttműködés meg tud indulni. A Felek által közösen elfogadott témák megvitatása során kirajzolódik a Felek megállapodása és annak keretei. Ennek a folyamatnak a befejezése, amikor a Felek megállapodásának részletei írásban rögzítésre kerülnek és megszületik maga a megállapodás. A megállapodás kötelező erejének biztosítása érdekében annak közokiratba foglalása lehetséges vagy a bírósági úgynevezett nemperes eljárás keretében lehet kérni  bíróságtól az egyezség bírói végzésbe foglalását, amely rendszerint 30 napon belül lezajlik.

A leírt folyamat alapján a vita rendezése együttműködés hiányában csak egy találkozást vesz igénybe, míg együttműködés esetén legfeljebb 4 alkalmat jelent a Felek által meghatározott időpontban és tartamban, ami legfeljebb 4 hónapon belül le is tud záródni egy egyezséggel. Ezzel szemben egy bírósági eljárásban az azt megelőző ügyvédi egyeztetéssel legalább 3-4 hónapot kell várni az első tárgyalásra, melyen a Feleknek a további tárgyalásokkal az elsőfokú ítéletig akár két év is eltelhet, melyet egy fellebbezés további egy évvel is meghosszabbíthat.

Hatékonyság

Az általam támogatott eljárás keretében született megállapodás tartalma, kompromisszum esetén is, mindkét fél számára megfelelő és élhető lesz, hiszen annak kialakításában pontosan azok vesznek részt, akik ténylegesen érintettek az adott konfliktusban. Az eljárásban való részvétel önkéntes, mindkét Fél úgy gondolja, hogy esélyt ad az egyeztetés ezen formájának, mert közös érdek a konfliktus lezárása. A Felek által létrehozott megállapodás a saját érdekeiken, céljaikon alapul és pontosan ezért 100 %-a a valószínűsége annak, hogy az közöttük nemcsak betartható lesz, de működni is fog. Ezzel szemben a bírósági eljárás középpontjában nem a Felek érdeke áll, hanem a jogszabályok betartása és a folyamat végén a Felek életét érintő olyan döntés kikényszerítése, melyben a Felek nem vettek részt. A bírósági eljárásokban a jogvita rendezése során nem lehet a jog által megszabott korlátokon kívül gondolkodni, csak arról lehet beszélni, ami a per tárgya és végső soron egy harmadik személy fog döntést hozni a Felek életéről. Az eljárásban legalább az egyik Fél nem önkéntesen vesz részt, hanem az eljárási kényszer miatt és sok esetben a másik Fél is kényszerűnek érzi a részvételt, mert azt hiszi kénytelen volt bírósági eljárást indítani. Ennek pedig az a következménye, hogy a döntés nem fedi a Felek valóságos érdekeit és ezért egyik fél számára sem lesz megfelelő, mely újabb és újabb konfliktusokat eredményez, ezek miatt pedig újabb és újabb perek indulhatnak.

Költség

A peren kívüli vitarendezés költségei kiszámíthatók, és annak viselése is a Felek megállapodásán, elsősorban akaratán alapul. A bírósági eljárásokban a kötelező eljárási illeték viselése mellett (vitatott érték 6 %, 8% és 10%-a az eljárás fokától függően) a pervesztes félnek meg kell fizetnie a pernyertes fél perköltségeit is, ami csak az ügyvédi költségek tekintetében a vitatott érték 5 %-a és ezen felül viselnie kell bármilyen a perrel kapcsolatban felmerülő költségeket, így tanúk, tolmácsok, utazási és szakértői költségeket, mely utóbbi kötelezően felmerülő költség, amennyiben a jogvita eldöntése valamilyen szakkérdést érint. A vitarendezés általam ajánlott módszerének igénybevétele során a megállapodás és egyeztetés részét képezi a költségekben való megállapodás is. Ennek megfelelően valamennyi költség viseléséről közösen állapodunk meg, az az eljárás része, adott esetben sor kerülhet szakértő igénybe vételére is, melyet közösen választunk ki és a költségviselésben is közösen döntünk. A költségek kiszámíthatóságára tekintettel a feleket nem befolyásolja a problémájuk rendezésében a költségek viselése, mivel annak viselésében is előzetesen megállapodnak. A díjazás óradíjas megállapodáson alapszik, melynek összege 30.000 Ft óránként, a tartamot pedig a Felek közös igényei alapján határozzuk meg.

Keressen bizalommal az alábbi elérhetőségek egyikén!

Dr. Abonyi Rita

Cím

1137 Budapest, Szent István park 20/b

Email

rita@drabonyi.hu,
drabonyirita@gmail.com